Szeretem az éjszakai viharokat. Azt is, ahogy lenyom már este és ólomfáradtam az ágy felé terelget. Aztán bummm, repül a kaspó az ablakból, becibáljuk a ruhaszárítót az erkélyról és takaró alatt várom a végét. A falra furcsa mintákat festenek a villámok, ha jó felől ver, akkor az ablakomat is lemosatom, de sokszor marad a redőny le. Aztán elér valami csúcspontra és onnantól csendesedik, akkor lehet újra aludni, eresztve a kapaszkodáson.
Nem irigylem, aki fél, úgy isten igazából, vacak lehet. Én csak szent borzadállyal vagyok.
Apu csütörtökön túlesett a katéterezésen. Szerencsére nincs elzáródás az új - 3,5 éves - erekben, nincs visszatérő ritmuszavar se, az EKG se rosszabb. Hétfőn jön haza.
Egy évig nem vezethez. Míg ennek macerája, lemondása foglalkoztat másokat, nekem ez az EGY év zubog át a fejemen megkönnyebbülve, akkor még, ujjjjéééé, van egy év!!!!
