Gondoltam elmegyek a szülők bankettjére. Fogok egy kis vodka-narancsot vagy egy üveg tequilát és elmegyek, istenemre, jól beseggelek
Aztán úgy alakult, annyira magam alá kerültem, sírattam a veszteségeimet, a kutyát, az anyámat, a meg nem értettséget, az igazságtalanságot, szóval sajnáltam magam gőzerővel, hogy nem mentem el.
A futás mellett döntöttünk. A kisebb bicajjal, mi futva. Lestük a kutyákat a patak mentén. Már majdnem itthon voltunk, amikor meglátta a gyerek Bogit egy roti oldalán Ben Hurként húzva a gazdit. Tegnap este fogadták be, ismertek bennünket a kutyafuttatóról, de nem tudták, hol lakunk.
Rémesen büdös, gondolom egész nap a 80 kilóshoz tapadva aludt, játszott, ázott.
Kérdezte ma valaki, hogy egy kicsit sem örülök, hogy elveszett? Nem, már megszoktam, megismertem a fogait, a lábujjait, a tappancsa mintáit. már tudnék neki venni rucit, próba nélkül, ahogy a gyerekeimnek teszem.
Anyám szerint a fellegekben járok és rosszul csinálok mindent. Apám, gondolom ezt nem osztja, de most túszként viseltetik. Ha szembeszáll, hallgathatja, én meg úgyis tudom, hogy mit érez, de fáj, hogy nem beszélhetjük meg. Jelen pillanatban anyámat _nem érdeklem_ ídézet tőle.
